Az éjszaka sötétjében lopakodott. Árnyelf létére a rejtőzködés nem okozott különösebb odafigyelést számára. Lépteit elnyomta a sárguló leveleket táncoltató szellő zaja. Nappal nehezebben vadászhatott volna; a démonok barlangok mélyére rejtőztek. A csillagok fénye azonban előcsalogatta őket. Mivel egy nap múlva meg is történik a csoda: a mágiák legyengülnek, a holdak hatása így teljesedik ki. Egy vonalba rendeződve két napig meg is tarják ezt az alakzatot. Minden varázsló, mágus, boszorkány, druida és sámán érzékelni fogja a három égitest hatását. Ez a jelenség hatvannyolc és fél évenként ismétlődik meg. La'rîon már két esetet is túlélt és most közeleg a harmadik. Az árnyelf kétszázöt éve tapodta a Mindenség földjét. Élete során megtanulta a legtöbb faj varázslatait, de kivételesen nagy tehetséget mutatott a fekete mágia terén. Gyorsan hírnevet szerzett, mivel öt éves korától ötvenhárom éven át démonvadásznak tanult. A bölcs árnyelf varázslók a jövőbe tekintettek és megjósolták végzetét. Kérdések nélkül el is küldték tanulni; ám La'rîon legbelül érezte, hogy nem ez a sorsa. Mágus szeretett volna lenni. Mesterei engedtek kérésének és fejlett harci képességei mellé megszerezhette a Tudást. A Tudást, ami miatt a többi démonvadász fölé emelkedhetett. Minden társának, mint neki is ki kellett állnia egy próbatételt. Miután végrehajtották a veszélyes feladatot, mindegyikük ajándékul kapott egyet a varázslatok fajtái közül. La'rîon az árnyak varázsát, más néven a fekete mágiát kapta jutalmul. Sok éves munkával kitanulta minden fortélyát és erejét, képes volt ellentétesen használni. Vagyis nem pusztított, hanem jót tett a fekete mágia segítségével. E hatalmas erő birtokában kinőtte magát a Mindenség leghírhedtebb démonvadász-mágusává. Az árnyelf megtorpant. Hosszú fekete haja csapzottan hullott vállaira. Jeges szemeivel a fák közül előszűrődő ködöt vizsgálgatta. Az avar halkan megzörrent mögötte. A másodperc törtrésze alatt fordult hátra, előrántva gyönyörű fekete kardját. A fegyver sötét pengéjén felizzott a vörös írás. La’rîon a bokrok közé bámult. Az apró ágak megremegtek, a hatalmas test kivágódott a sűrűből. Az elf még idejében ugrott félre a fiatal sárkány elől. Rado egy testes füstgomolyagot felböffentve nézett rá. -Rado! Miért nem maradtál gazdád mellett?- förmedt a tűzsárkányra. -Hisz mellettem maradt!- hallatszott a lágy női hang. La'rîon azonnal felismerte benne Annalisst, a boszorkánypapnőt.- Rado sohasem hagyna el. Az árnyelf bosszúsan nézett a homályból előlépő kékruhás boszorkányra. A nő megrázta vörös hajzuhatagát és zöld szemeit az elfre szegezte. -Késő van és veszélyes az erdő!- mondta hidegen az elf mágus.- Különben is pihennetek kell, ha időben el akarjátok érni az Északi-síkság peremét. -Szerinted megtámadna valaki egy sárkány felügyelete mellett? -Siläk, orkok, trollok és még árnysárkányok is élnek errefelé. Nem is beszélve a démonokról. -Hmn. Akkor te miért sétálgatsz éjnek-éjjelén?- kérdezte Annaliss. Zöld szemei megcsillantak a holdak fényében. Az árnyelf elfordította tekintetét a nőről. -A munkámat végzem. Amint azt már számtalanszor elmondtam, démonvadász vagyok. A boszorkány Radora nézett. A sárkány aranyló szemeivel a holdakat figyelte. -Hisz megsérültél!- fedezte fel a Rado lábán éktelenkedő vágást.- Mi történt veled? A sárkány barátságosan felmordult, tudatva gazdájával, hogy köszöni jól van. -Gondolom óvatlanul elsétált egy tüskés bokor mellet.- vigyorgott az elf, némi tettetett sajnálattal hangjában. -Közeledik a Három Hold Állása.- nyitott új témát a boszorkány, kezével végigsimítva az ifjú tűzsárkány nyakát.- Még soha nem tapasztaltam ilyen mértékű változást a földmágiában és... -...és a többiben sem.- folytatta az elf.- Már kétszer is tanúja és átélője voltam e ritka eseménynek, bár mondhatom: nem kellemes érzés, ahogy minden erőd elszáll , majd földre rogyva, tehetetlenül várod, amíg véget ér az átok. -Átok? -Igen.- vágta rá bosszúsan az árnyelf férfi.- Az Erők akarták így. Ezzel büntetve az elfeket. A boszorkány szemeiben értetlenség tükröződött. -Minden varázslóra és mágusra hatással van, nemcsak az elfekre. -De másként! Az elfeknek az életereje a mágiájának hatalma. Erős vagyok, erősek a varázslataim... Halálomon vagyok, alig lebegtetek egy könnyű kis levelecskét. Nagy a különbség! A többi nép, mint például az emberek is,- itt felnézett a szikrázó csillagokra.- másként érzik a varázslatok erejét. Neked nem fog maradni hatalmad, de erős maradsz. Karod emeli a kardot és a pajzsot...Míg az elf varázslók és mágusok... Annaliss összevonta vékonyka szemöldökét. -A holdak átka két nap alatt szertefoszlik és minden a régi lesz. Visszakapod hatalmad és éled életed. -fejezte be monológját az árnyelf. -Veled mi lesz? -Ha túlélem, semmi. De, ha meghalok, kérlek temessetek el. A boszorkánynak nem volt tetszésére La'rîon szellemes befejezése, de ismerte már ahhoz, hogy tudja; komolyan beszélt. Intett az ezüstpáncélos mágusnak és eltűnt a bokrok között. Az árnyelf már percek óta erre várt: ideje volt munkához látni, csak akad valahol egy démon. A nappal sárga fénysugarai a goblin arcát melengették. Glir szemhéjai felpattantak, végigpásztázták a barlangot és környékét. Gyorsan kitörölte nagy sárga szemeiből álma maradékait, majd sietve felült és úgy tett, mintha egész éjjel őrködött volna. Társai még mindig az igazak álmát aludták és nem szerette volna őket megzavarni ebben. Emlékezett az este mestere, az árnyelf távozására, utána valahogy leragadtak pillái. Gondolataiból halk zsörtölődés zökkentette ki. Felpattant, aztán elindult a hangok irányába. Egy magas fákkal szegélyezett tisztás szélén meg is pillantotta az árnyelfet. -Mester! Mögötted!- üvöltötte kétségbeesetten. Az elf pont idejében hajolt el a végzetes csapás elől. A rombolófőnix idegesen lóbálta buzogányban végződő farkát, vörös szemeiből sütött az indulat. -Esicaophy! Yütoh!- nyugtatta gazdája. Glir óvatosan közeledett mestere és főnixe felé. -Mi történt? -Fogalmam sincs róla. Nem viselkedett még így.- panaszkodott a démonvadász.- Szerintem köze van a Három Hold állásához. Jégtoll még fiatal, nem élt át hasonló jelenséget. -Ehem, Ehem... La'rîon furcsálkodva nézett a torkát köszürölgető goblinra. -Figyelj, ha Jégtoll fiatal, akkor én mi vagyok? Az elf felnevetett. -Baba! Glir is vigyorgott, bár nem tartotta viccesnek a dolgot. Sajnos, ez volt az igazság; a főnixek hosszú életűek voltak, bár az árnyelfnek már akkor megvolt a rombolófőnix, mikor Glirt megtalálták, majd felnevelték. Úgyis lehetne mondani, hogy az elf nevelt fia egy goblin, de ezt sohasem volt így. A mágus nem viselkedett vele nevelőapaként, csak azután történt goromba jellemében változás, miután meghalt Liana'Ann. Mivel Glirt ő tanította harcra, az elfnek jól jött segítőtársként. Így vált Glirből is démonvadász. -Gondolom, te pedig őskövület vagy. -felelte hidegen. A mágus szép arca elkomorult. -Nem. Még csak csontváz. Most már Glir sem bírta röhögés nélkül. Nevetgélve indultak vissza a többiekhez. A harcosok tábortűz körül üldögéltek és halkan sugdolóztak. Mind felpillantottak, mikor megjelent a fura páros. A goblin, száját még mindig mosolyra húzva lépkedett a páncélos mestere mellett. Az árnyelf félrelökte arcába hulló, koromfekete tincseit, majd unottan megszólalt: -Ma este megszűnnek a mágiák, mintegy két napra; azt javaslom, keressünk biztos helyet, mert nem leszek olyan állapotban, hogy vezesselek benneteket. Annaliss bólogatott és társaira pillantott. Grados, a jégelf, szaporán törölgette díszes íját; mellette Erisa, a démonnő maga elé meredve gondolkodott. -Akkor induljunk.- törte meg a csendet Glir. A nap már magasan járt, mire elértek egy biztos menedéket nyújtó sziklapárkányt. Ez alá a kiszögellés alá húzódtak be és gyújtottak tüzet. -Hamarosan itt a naplemente.- figyelmeztette Annalisst a démonvadász. -El ment a kedvem ettől a Három Hold micsodától. Túl zordan meséltél róla. -szólt a boszorkány.- Rado is ideges. Nem csodálom, hogy megvadult a madarad. -Az, mindig vad!- lépett hozzájuk, egy-egy tálkát szorongatva Glir, a goblin.- Csak a mesterre hallgat. Engem mindig megcsíp, vagy ki akar lapítani a farkával. -Pedig, szép állat.- jegyezte meg Annaliss. Jégtoll, mintha meghallotta volna a dicsérő szavakat, hangosan felvinnyogott és közelebb lépkedett a harcosok táborához. Az árnyelf odasétált hozzá és ónyelven súgott neki valamit. A kék tollú főnix ránézett a többiekre, majd dühös rikácsolás közepette felszállt. Rado utána mormogott, mivel a szárnyas bestia felriasztotta álmából. -Végre, csakhogy elküldted!- hálálkodott Glir, mikor az árnyelf visszatért közéjük. -Láttam a szemén...meg akart enni! -Mindig ez a szándéka. Nem értem, miért ragaszkodik a goblinhúshoz. -vonta meg a vállát a mágus. Ezen mind felnevettek, csak Glir arca maradt komor. Grados intett a boszorkánynak, hogy küldheti Radot felderíteni. Mire a sárkány távozott el is készült a gyökérleves. -Nem egészséges egyféle ételt enni éveken át.- szögezte le Glir.- Gyökér, gyökér. A többieknek nem volt ennyire ellenére a leves. Vacsorának ez is megtette. A harcosok épp a holnapi útirányt beszélték meg, mikor felhangzott a keserves visítás. La'rîon azonnal felugrott és elrohant a hang irányába. Grados íjával a kezében követte. Glir, Annaliss és Erisa a démonnő, nem volt ilyen gyors. Mindegyikük felkapta fegyverét és eliramodott a többiek után. Glir a fúvócsövét és mérgezett nyilait; Annliss faragott botját; míg Erisa egy kardot. A nap sugarai vöröses színt öltöttek; megvilágítva a távozókat. A csillagok hamarosan elűzik a világítót az égi kupoláról, magukkal hívva a holdakat és a veszélyt. Az árnyelf kivágódott a fák rejtekéből és kardot rántva rátámadt a démonra, mely éppen a rombolófőnixszel viaskodott. Mellette Rado fogadta tűzörvénnyel a másik szárnyas démont. A homályba burkolózó erdőből sorban kibukkantak a többiek is. Velük szemben pedig a harmadik tüskés démon és egy fekete árnysárkány ácsorgott. Jégtoll fordult tengelye körül, meglegyintette buzogányos farkát és lecsapott. A démon zúzódott testtel repült be a már említett sötét fák közé. A démonvadász dühösen felmordult, hisz a főnix pont az orra elől tüntette el ellenfelét, majdnem kicsapva gazdája kezéből a vörösen izzó kardot. Rado is ilyesmit tett; még mielőtt Annaliss gyilkos villámot zúdított volna a szárnyas démonra; tűzörvénnyel hamuvá égette. A harmadik szörny idegesen pillantgatott körbe. Kivillantotta fogait, majd felkiáltott. Az égből két vérsárkány bukkant elő a sötétlő felhők közül, csatlakozva az épp a harc hevébe belevegyülő árnysárkányhoz. Az árnysárkányok nem jelentettek problémát, hisz testük, nem volt nagyobb két összenőtt bikánál. Rado is és Jégtoll is ilyen nagysággal rendelkezett; nemhiába mondták a rombolófőnixekre, hogy ők a Mindenség legnagyobb madarai. A vérsárkányok azonban mások voltak, általában tizennyolc és húsz méteres hosszukkal igazi gyilkosoknak számítottak. La'rîon intett társainak, hogy foglalják le a támadókat; ő addig elmond egy igézetet. Annliss erősre sikeredett villámával hívta fel a figyelmet magukra. Rado és Jégtoll felemelkedtek a levegőbe, majd a vérsárkányok körül cikáztak. Erisa követte példájukat, de előtte felmérte a veszély helyzetét: nagy a baj. A vérsárkányok máris tűzorkánnal támadtak, szegény tűzsárkányt pont súrolta az egyik lángnyelv. Rado dühösen felbődült és taktikát változtatva, lefelé csalta a behemótokat. Közben az árnysárkány leszállt és épp Annalissra készült támadni, mikor oldalról nem várt csapás érte: egy fekete kard hasított mélyen húsába. A lény megbicsaklott, aztán elernyedve eldőlt. La'rîon felnézett az égre; a holdak felbukkantak egymás mögött sorakozva, ha meg akarják nyerni ezt a csatát, gyorsnak kell lenniük. A Három Hold Állása bekövetkezett. A démonvadász gyorsan visszafordult és az időközben Gradossal harcoló harmadik démon felé vette útját. Annalissnak még megköszönni sem maradt ideje, az égből érkezett a következő támadás. Az egyik vérsárkány őt szemelte ki estebédnek. A ronda szörnyeteg zuhanórepülésben közelített. Rado hiába perzselte hátulról, a sárkány már a finom emberhúst látta maga előtt. A boszorkány levitációval fellendített egy termetes követ, mellyel állon vágta a dühös vérsárkányt. A következőt, már egyszerűen nem tudta megemelni. Úgy látszik bekövetkezett az, amit az árnyelf jósolt, elhagyta varázsereje. A Holdak mintha gunyorosan mosolyogtak volna: "Lám halandó, szenvedj!" Annaliss kétségbeesetten oldalra tekintett; a démonvadász görnyedve kántált valamit, aztán hirtelen erős fuvallat ölelte körbe őket. A felhők spirálisan lefelé áramlottak és kivált közülük egy hatalmas lángsárkány. Aranyló lángokból álló testével, égi csapásként ereszkedett a vérsárkányok közé. Rado elhúzott az idézett lény előtt, oldalra fordulva a második behemót felé. Jégtoll követte a fiatal tűzsárkány példáját, de félúton megbicsaklott. Ekkor érte a felismerés; gazdája haldoklik. Spirituális kapcsolattal érezhette az árnyelf érzéseit, a mostani, halálfélelem volt. A gyönyörű főnix lefelé szárnyalt, menet közben kikerülve a lángsárkánnyal harcoló vérsárkányokat, mivel az Annalissra támadó szörny is inkább megfordult, hogy az élő lángokból álló lénnyel nézzen szembe. Jégtoll azonnal megpillantotta az árnyelfet és az őt támogató jégelfet. Leszállt eléjük és odasietett a mágushoz. A két harcos mellett nyilakkal és vágásokkal tarkítva feküdt az utolsó démon teteme. -Milyen okos.-szólt fojtott hangon Grados. -Zu...rusip...Glir.- nyögte a mágus a jégelfbe kapaszkodva. Jégtoll azonnal megértette az ónyelvű szavakat és a goblin keresésére indult. Grados egy fa tövébe ültette a szédelgő árnyelfet. -Sajnos a...lángsárkány...-nézett az égre a démonvadász. -Nincs...erőm...tovább... A jégelf is feltekintett az éjszakai sötétségben világító holdakra. Fényes fénycsík süvített el felettük, teljes sebességgel nekirontva a nagyobbik vérsárkánynak. A lény még egy utolsót felüvöltött, azután lassú, pörgésekkel tarkított zuhanással a fák közé esett. Társa szerencsésebb volt, kikerülte a feléje száguldó lángsárkányt, ez a manőver mentette meg az életét. A lángsárkány lassított, majd tűzcsóvákból, forróságból álló teste halványulni kezdett és végül szertefoszlott. -Végünk.- sóhajtotta Annaliss, aki időközben odasietett az elfekhez. Az égben újabb alakok tűntek fel; Rado és a démonnő. Próbálták más irányba terelni a felhergelt vérsárkányt, de az ragaszkodott könnyűnek hitt prédáihoz. Úgy tűnt sejtette, hogy ki idézte a lángsárkányt. Glir a főnix mellett loholva érkezett társai közelébe. -Túl magasan van. Nem tudok halálos mérgű nyilat lőni rá. -hadarta. -Kellene néhány villám. Annliss dühösen emlékeztette a zöld bőrű goblint a szomorú valóságra: -Ha észtevetted volna, nincs erőm és a mestered sincs túl jó bőrben. Erre La'rîon, mintha rácáfolni akart volna, segítség nélkül talpra állt és kezeit az égre emelve kántálni kezdett. Szavait a csillagok felé sodorta a szél. -Luzuvu ut ashyoz rivoz! A többi harcos némán figyelt. Tudták: ez az egyetlen esélyük. A tűz mellyel a sárkányok több tüzet is gyújtottak az erdőben, egyre csak terjedt. Az időjárás manipuláló varázslatnak sikerülnie kell, mert, ha nem a vérsárkány karmai által halnak meg, akkor a tűz és füst fog végezni velük. A felhők sűrűsödni kezdtek. Az eső eleredt. A szél feltámadt. -Sikerült!- vigyorgott Glir.- Mester, megcsináltad! A szél messzire szállította a fojtó füstöt, de a vérsárkányt nem; azzal az égből lecsapó kékes villám végzett. A szörny égett teteme bezuhant a fák közé. Rado és Erisa is befutott. Mindketten óvatosan szálltak le, hisz a szél még mindig itt ólálkodott körülöttük. -Hogyan tudtad ilyen sokáig megőrizni erőd?- kérdezte Annaliss az ájulás szélén álló mágust. La'rîon jeges tekintetét a boszorkányra emelte, arca sápadt volt és fáradságot tükrözött. -Mikor a holdak felbukkantak...pajzsot idéztem magam köré...ez egy ideig védett is..amíg sikerült végrehajtanom a lángsárkány varázslatát.- mondta halkan. -Xiaral méltán bízott benned.-szólt Erisa. Az árnyelf még bólintott egyet és becsukta szemeit. Kezdett az eszméletlenség határára sodródni. Fejében sok jelenet játszódott le. Xiaral a Mindenség utolsó démonsárkányának halála volt a legélesebb. A lény haláltusájában bocsánatot kért La'rîontól, amiért foglyul ejtette, hogy segítsen megszerezni egy mágikus követ, aztán ígéretét betartva elárulta Liana'Ann lelkének kiszabadítási módját: az árnyelf szeretett, aranyszemű, elf hercegnője lelkének életre hívásának módját: egy varázslat nevét. - Fekete Láng .- suttogta La'rîon felé, aztán vöröslő szemei lecsukódtak és kilehelte lelkét. Az árnyelf sokáig nem tudott mit kezdeni ezekkel a szavakkal, de most, lelke mélyén látott valamit, egy apró tüzet: fekete lángokból álló tüzet. Hirtelen érte a felismerés. Évek óta kutatta a lélekbitorló démon nyomát és most rálelt a válaszra. Utolsó erejével még kinyögött egy szót: -Rájöttem. Glir látta, hogy mestere teljesen eszméletét vesztette. Grados és Erisa feltették az árnyelfet Jégtoll hátára, aki csukott szemmel állt, mozdulatlanul. Belső szemeivel vigyázott gazdájára és megpróbálta visszavezetni a valós világ határára. A harcosok elindultak táboruk felé. Annaliss és Rado mentek elől, amikor felhangzott a távolban egy vészjósló farkasüvöltés. -Vérfarkasok!- Glir nem állt messze az igazságtól, hisz a Három Hold mindegyike teljes valójában virított a sötét égen. A farkasok estéje ez. Három telihold. Közeledett is az igazi gyilkos ideje. A Halálfarkas órája. Írta:Liana'Ann