Giccses teniszütővel és pajzzsal útra induló zarándok rövid története.

A fekete éjszakában baktatva járta az utakat. Nem volt ő olyan különc, de mégis hatalmas pajzsával és giccses teniszütőjével a kezében nem tűnt barátságos egyénnek. Több városban mondták, hogy talán vehetne egy teniszlabdát is, hogy teljes legyen a fegyvertára. Ezekre a megjegyzése csak egy laza balhorog volt a válasza. Az emberek ezért túl agresszívnek is tartották, de ő sohasem bántott senkit, csak ha az illető beleköpött a bablevesébe. Ami igen gyakori volt, mivel hősünk eleinte egy sivatagi kocsmában dolgozott, szakácsként. Jól végezte a munkát, főztje egész Retekvidéken messze híressé vált, ezért sokan jártak a kocsmába uzsonnázni; vagy talán az lehetett az oka a sok vendégnek, hogy a sivatagos vidéken ami kb. 20000 mérföld szélességre terjedt el, ez volt az egyetlen étkezőhely. Szóval hősünk kemény munkával szerzett pénzt egy lóhoz hasonló rühes, koszos, büdös, szőrös vadállat vásárlására. Miután megvette a hordárállatot, elindult hosszú utazására, Retekvidék határától, végig a Satnya Sarok nevezetű kereskedő útvonalon. Tehát így kezdődött a borostás, széles állú, két méter magas, izomagy harcosunk útja. Az Északi szél jókora galacsinokat fújt Azkaraficsúkalaminokifikula arcába, mivel hősünknek neve is volt. Tehát Azfik (mert becenévvel is rendelkezett) idegesen rángatta bozontos szemöldökét, ezzel védekezve a fekete sasféle madarak ürüléke ellen. Mert a szél ilyen-meg olyan galacsinokat vágott az arcába. Több hete a megadott útvonalon haladt, de senki emberféle lényt nem látott, néhány nyugdíjba vonult fogtündéren kívül. Unatkozott. Hatalmas kőpapucsa mindig magányosan koppant az autópálya aszfaltján. A hordárállatot fél órával ezelőtt adta el egy lekvárkereskedőnek, aki megvette az állatot egy kanál málnalekvárért. Hősünk a többi cókmókját is eladta, így csak a lila köpenyébe burkolózhatott a hideg ellen és a sasféle-madárféle szárnyasok mócsingjaival szemben. Így haladt míg el nem fáradt. Lekuporodott egy nagyobbacska homokdomb tövébe és itt aludt. A reggeli nap égető sugarai átvilágították vastag szemhéját. - A ménköves-kénköves fekete málnába is !!- zsörtölődött Azfik.- Hé!- kiáltott ismét, mikor ráébredt önnön nagy hülyeségére. Este ugyebár idekuporodott ennek a homokdombnak a tövébe, hát reggelre az egész homokkupacot ráfújta a szél. A feje ért ki a sárgás homokszemek fölé. Tetves haját égette a nap. Az aszfalt is fortyogott a fénysugarak forróságától. Ilyen helyzetben a zarándok nem tehetett semmit, ez elég gyakran előfordult vele. Kócos fürtjeit ide -oda fújdosta a reggeli homokvihar. Hiányzott neki drága állata, hogy legalább ne érezze magát ennyire szerencsétlennek. Nem számított erre járó emberekre, de nagy meglepetésére három vandál kerti törpe tévedt a környékre. A lilaköpenyes hősünk teli torokból üvöltözött, de nem hallották meg. A három idegen süket volt és csak a jelbeszédet értették, de mivel hősünk kezei a homok alatt ragadtak, nem tehetett mást, mint ordítozott. Ez bosszantotta. Már megint ráesteledett. A homokban ragadva figyelte a gazdag élővilág mozgását. Három hernyó mászott el az orra előtt. Abból kettőt szénné égetett a hold fénye, a harmadikat pedig két méterrel arrébb elnyelte a homok. Azfik minden erejét megfeszítve próbált kimászni a sárga szemcsék közül.. Haladt is: fél centit mélyebbre süllyedt. Kezdte elveszíteni minden reményét. Az éjszaka csendje is hátborzongatóan ijesztő volt. A zarándokunk elérkezettnek látta a hideg véget. Azonban: szerencséje volt, mint mindig . Erre járt egy szamuráj és kicibálta a homokból. Spanyolul beszélt, Azfik viszont nem tudott spanyolul ezért japánul köszönte meg az életmentő szamuráj hősi tettét. Eztán zarándokunk magányosan folytatta útját. A sivatag sárga fényű porában lépkedett, míg el nem érte Zunga-munga ősi falvát. Ami, természetesen nem állt 10 háznál több fakunyhóból. Azfik a messze híres lilaköpenyes hős itt telepedett le, feleségül vett egy szürke ufót és boldogan élt míg meg nem halt. A lila köpenyét pedig eladta a bolhapiacon. Ez volt a története Azkaraficsúkalaminokifikula, a lila köpenyes harcosnak. THE END