TOLDI

Ég a nap melegtől a kopár szik sarja,
Retkes seggét Miklós ugyancsak vakarja,

Dühös lapostetvek csípik, ahol érik,
Rücskös segge partján vecsernyéznek délig.

Réveteg kútágasnál áll egy jámbor némber,
Ki vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szőrszál sem pinája ráncán,
Az utolsót tegnap vesztette el kártyán.

Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Bokrok hűvösében béresek tekernek.
Zsombékok tövén hol vizes az árok,
Vígan hemperegnek baszakodó párok.

Egy, csak egy legény van aki nem hág, Toldi,
Bár hatalmas faszát talicskán kell tolni.
Legénytoll sem sepri iszonyú nagy pöcsét,
Pedig elhord rajta egy pár köteg rőzsét.

Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Vadállatok futnak előle morogva.
Egy krónikás mondja, mit szemével látott,
Egyszer jókedvében egy falut meghágott.

Vele ö az ipart javában űzi,
Faszára a nőket húszasával fűzi.
Amint vakarózik s távolba réved
Látja felé jönni nyalka hadfi népet.

Megjött Toldi György is, rókalelkű bátyja,
Nagy, visszeres seggén lóg szattyán gatyája.
Kókadt kanóc pöcse most gubbasztva hallgat,
Nem kíván az semmit csupán nyugodalmat.

Ámde ö volt hajdan bordélyházak bakja,
Most csüggedten lóg le csúf, penészes makkja.
Ám ha mégis egyszer üzekedni merne,
Duhaj jókedvében nagyokat tekerne.

De hiába nógatja azt a fonnyadt tököt,
Sunyin és unottan mond csütörtököt.
Ezért rút irigység bántja György úr szívét,
Látva testvére duzzadó péniszét.

Gondolata támad, mely aljas és kajla,
Majd elintéz téged a királyi szajha.
Ős-Budavár tornya fel van lobogózva,
Duhaj lovagoknak áll ott a hősi torna.