A BlueTooth

Ebben a cikkben kicsit érthetőbbé válik a nem informatikával foglalkozó felhasználók számára, hogy mit is rejt a szó: BlueTooth.

Réges-régen a messzi időkben is felmerült az igény arra, hogy különböző telefonok között esetleg pár névjegykártyát, illetve a példához hasonló kisméretű adatokat továbbítani tudjunk. Egyszóval össze tudjuk kötni valamilyen módon kis kézi készülékeinket. Ahogy fejlődött a technika, egyre többen jöttek rá, hogy kényelmesen szervezhetőek telefonjuk adatai számítógépük segítségével, az arra telepített gyári, esetleg utángyártott szoftver segítségével, mely használatával sokkal könnyebben tudjuk bármely adatunkat megváltoztatni, mint a telefonunk mini számbillentyűzetével.

A hasonlóan kis sávszélesség-igényű (tehát olyan „hálózatok” kialakításához melyeken az átcsorgó adatmennyiség minimális) feladatokra eleinte a soros RS232-es szabványon keresztüli kapcsolatot használták, majd ahogy a kényelmi szempontok megkövetelték a kábelnélküliséget, lassacskán áttértünk az infra-port használatára mely kapcsolatot elneveztünk IrDA-nak (Infrared Data Association). Használata igazából teljesen hasonló otthoni televíziónkhoz kapott távirányítónk működéséhez. Az infra esetében lényeges szempont volt, hogy igaz nagyon szűk keresztmetszeten tudunk kommunikálni, de csekély költséggel bárhova beépíthető volt, piciny mérete miatt is. Egyszóval gyorsan el tudott terjedni, egyre több notebook-ba is helyet kapott, hiszen semmiből nem tartott beletenni a gyártóknak, és az üzleti világban nagy hasznát vették az emberek. Olykor-olykor még a két gép közötti kapcsolatot is ezzel oldották meg, de azért ez kellőképpen kényelmetlen volt.

Egyik negatív szempont a megfelelő rálátási szög kialakítása az adó és vevő között, a másik a sávszélesség (IrDA 1.0 esetén 115200 kbit), ami egy névjegykártyához bőven elég, de többre nem, és nem utolsó sorban a kommunikáció half-duplex, tehát egyszerre csak az egyik irányban történhet. Ebből látszik, hogy bár célszerűnek látszott ilyen típusú adatkapcsolatok létrehozásához a jól bevált infra távirányítónk továbbfejlesztett verzióját használni, de azért nagyon meg volt kötve a kezünk. A mellette folyamatosan ugyanilyen célokra használható vezetékes soros kapcsolat meg a kábel miatt nagyon nehézkes, tehát kezdett körvonalazódni, hogy ezek helyett egy egységes kultúrált kis teljesítményigényű rádiós vezeték-nélküli kapcsolatot lenne célszerű kialakítani, mely részben legalább le tudja ezeket váltani és az általános problémáktól megszabadít. Szabvány lévén, ha sikerül elkészíteni, azok a készülékek melyek használják ezt a szabványt, gond nélkül kapcsolatba tudnak lépni egymással. Így született meg a BlueTooth első típusa.

Mit tud a BlueTooth?

A következőkben pontosítjuk a BlueTooth szabvány adatait, hogy tudjuk mire képes (a BlueTooth 1.0 esetében).

- hatótávolság (már a kezdetekkor háromféle létezett, melyből gyakorlatilag célszerű volt vásárlás esetén a legerősebbet választani) Class 3 esetében csak pár méter, Class 2 esetében 10 méter, Class 1-et használva pedig 100 méter (mint minden rádiós kapcsolatnál ezek az adatok nyílt térre vonatkoznak, ugyanis az épületek falai - főleg egy vasbeton erődítmény - egyéb "útba" eső tereptárgyak erősen befolyásolják ezt)
- sávszélesség: 721 kbit/s
- ez is, mint minden, a 2,4 GHz-es frekvencia-tartományban kommunikál, ugyanis az a szabadon használható "rádiós csatorna"
- egyszerre 1 eszköz, 1 másik eszközhöz tud csatlakozni

Ezt a specifikációt már jóval felülírták az aktuális adatok, ugyanis a kezdetek óta a szabvány a 2.0-ás verziónál tart, mely típus használatát idén nyártól szándékoznak bevezetni a készülékekbe. Ami miatt ezt írtam
le az, az, hogy a mai napig szinte mindenhol ez van használatban, illetve a PDA-k esetében már megszokott az 1.1-es, illetve 1.2-es verzió, de a teljes piac tükrében ezek az adatok a mérvadóak. Az 1.1-es esetében nem volt számottevő újítás, csak hibák orvoslása, az 1.2 esetében a maximális sávszélesség is megnőtt 2.1 Mbitre másodpercenként.

A szabvány azon felhasználási típusokat is magában foglalja, amire fejlesztették az egészet. Amiatt írom csak ide ezt a lényegtelennek tűnő információt, ugyanis a különböző szabványverziók ebben is hoztak újítást, tehát az esetleges hibák, vagy rosszul megoldott kommunikációs módok is fejlődtek az évek során, de mint említettem, nem olyan borzalmasan nagy mértékben, hogy az általános felhasználót érintse. Példának említeném többek között hanganyag továbbítását is, amihez a forrásanyagot - mivel az adatok továbbítására rendelkezésre álló sávszélesség meglehetősen kicsi - tömöríteni is kell, ez ugye erőforrás igényes, és a minőség is romlik közben. Az 1.2-es szabvány esetében ezen is javítottak, és immáron jó minőségű sztereó hang továbbítására is alkalmasak a készülékek - természetesen csak akkor, ha BlueTooth adó/vevőjük az ebben a verzióban feltüntetett specifikációknak felel meg.

Használat közben BlueTooth.

Tulajdonképpen minden BlueTooth eszköz rendelkezik egy azonosítóval, illetve beállítható rajta, hogy direkt az azonosítóra történő hivatkozás nélkül is látható legyen-e a környezete számára. Ha ezt engedélyezzük, miután a rádiós kapcsolatot bekapcsoljuk, abban az esetben, ha két eszköz egymás hatósugarán belül van, egyszerűen "látják" egymást. Módunkban áll rákeresni a közelünkben lévő eszközökre, és amennyiben azok "nyilvánosak", láthatjuk őket egyből.

A következő lépés a két eszköz kapcsolódása, mely lehet egyedi, vagy párosíthatjuk az eszközöket egymáshoz, mely annyit tesz, hogy egyszeri konfigurálást követően, amennyiben az eszközök érzik egymás jelenlétét, csatlakoznak egymáshoz.

Mindez nagyon szép, de akkor mindenki kapcsolódhat bármely másik BlueTooth eszközhöz? Természetesen nem. A kapcsolat létesítésekor egy úgynevezett pass-key-t kell megadnunk, ami tulajdonképpen egy kódolt jelszó. Ugyanazt a titkos kódot kell mindkét gépen beállítanunk, és ebben az esetben sikerülni fog a kapcsolódás. Lényeges dolog, bár egyelőre nem tudni róla sokat, de nemrégiben sikerült feltörni a BlueTooth jelszavak kódolását, így voltaképpen pillanatok alatt kideríthető az aktuálisan használt jelszó, de azt azért jegyezzük meg ehhez, hogy azt, hogy bármilyen eszköz csatlakozzon a sajátunkhoz - amennyiben nem párosítottuk össze őket - engedélyeznünk kell, tehát hiába a jelszó amíg nem fogadom el a másik kapcsolódási kérelmét).

A jelszóhoz kapcsolódik, vajon, hogy adunk meg jelszavat esetleg egy fülhallgatónál? Sehogy, nem kell megadnunk, ugyanis a billentyűzet nélküli eszközök rendelkeznek saját gyári jelszóval, ez a jelszó természetesen minden készüléknél ugyanaz, de mint írtam előbb a használathoz kapcsolódni kell az eszközöknek egymáshoz, és ezt emberi beavatkozással mindenképp engednünk kell, tehát nincs ok a bizalmatlankodásra, nem fog más hozzáférni esetleg saját telefonunkhoz. Amennyiben a párosítást viszont engedjük a két terméknek, akkor többet nem kell ezt ellenőriznünk, engednünk, de ilyen esetben csak kizárólag ez, az adott két készülék fogja megismerni egymást. Ugyancsak erősíteném a gondolatot, hogy van rá lehetőségünk, hogy eszközünket más ne is lássa, tehát azt sem fogja tudni, hogy létezünk, csak az akinek ezt engedjük. Azt hiszem ebből is látszik, a használat nagyon egyszerű, és végül is meglehetősen biztonságos.

Miután sikerült a kapcsolat létrehozása, az adott készülék dönti el mire is képes, tehát erre egyértelmű útmutatást nem lehet adni, hiszen teljesen egyedi, de csak ki kell választanunk a műveletet és a folyamat elkezdődik.

folytatás...